|
Menü
Zala megye 7 csodája
Finishbe jutottak
Beküldött képek
|
Zala megye 7 csodája
Lezárult a voksolás Lezárult az a szavazás, amelyből kiderül majd, olvasóink szerint melyek Zala megye természeti és építészeti csodái. Közel 35 ezer voks érkezett. A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület, a Kanizsa TV és a Zalai Hírlap október 1-jén kezdeményezte a csodakeresést, megyénk természeti és építészeti értékeinek feltérképezését. Ennek érdekében indítottuk el a 7csoda.zalaihirlap.hu internetes oldalt, ahova rövid idő alatt mintegy 300 javaslat érkezett. A november 19. és december 15. között lezajlott első szavazási fordulóban a honlap látogatói ebből a háromszázas gyűjteményből választhatták ki azt a huszonöt természeti és huszonöt építészeti kincsünket, amely esélyessé vált arra, hogy Zala megye csodái közé kerüljön. Valamivel több mint 12 ezer voks érkezett akkor, így alakult ki aztán a döntősök ötvenes listája, amelyre viszont december 15-e óta január közepéig közel 35 ezer szavazat érkezett.
Zala megye 7 ember alkotta csodája
Zala megye, tudjuk jól, csaknem 3800 négyzetkilométer kiterjedésű ékszerdoboz, tele ezernyi titokkal, kinccsel, a természet és az ember gyönyörű alkotásaival. Sok közülük jó ismerősünk, de akadnak olyanok is, amelyeken rendre átsiklik a tekintet. Éppen ezért a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület, a Kanizsa TV, a Zalai Hírlap és a kezdeményezést támogató rádiók televíziók, újságok, önkormányzatok és kistérségek nevében arra buzdítjuk most a zalaiakat, s mindazokat, akiknek kedves ez a megye, hogy készítsünk közösen leltárt a kincseinkről, s találjuk meg együtt közöttük Zala megye 7 csodáját.
A nevezéseket a Zalai Hírlap http://7csoda.zalaihirlap.hu internetes oldalán tettük közzé, de ez a site elérhető a kanizsatv.hu, zegtv.hu, tvkeszthely.hu internetes oldalakon, valamint a megyei önkormányzat, a települési önkormányzatok és a kistérségek A szavazás menetéről, avagy miként választottuk ki a csodákat? "Zala megye 7 csodáját keressük!" - Az idén október elsején közzétett felhívásunkra több mint 300 különböző ajánlat érkezett a Zalai Hírlap szerkesztőségébe. Mint kiderült, nemcsak a Zalában élők ismerik Magyarország eme nyugati megyéjét, hiszen hazánk több pontjáról is kaptunk nevezéseket, melyeket november 20. péntek éjfélig fogadtunk a természeti és épített környezet kategóriákban. 2009. november 21-től 2009. december 14. hétfő délig ugyanezen az oldalon az összes beküldött javaslatra voksolhattak. A szavazatok összesítése után azonban szűkítettük a kört, s ennek eredményeképpen 2009. december 15-én délben új szavazást indítottunk: egészen 2010. január 15. péntek délig adhatták le szavazataikat a "döntőbe" jutott 25 természeti és 25 ember alkotta csodára. A szavazás eredményeit Zala megye napján, a Zala Megyei Önkormányzat ünnepségén jelentjük be.
|